"Deo gratias! - Istennek legyen hála!"
Az Együttlátók Alapítvány tanulmányírói pályázatot hirdet Hummel Kornél (1907–1945) vértanú pap életének, lelkipásztori szolgálatának, embermentő tevékenységének, látássérült emberek közötti szolgálatának és mártíromságának tudományos igényű feldolgozására.
A pályázat célja, hogy új kutatások, forrásfeltárások és értelmezések révén gazdagodjon a magyar egyháztörténet e kiemelkedő alakjáról szóló ismeretanyag, mely által életpéldája szélesebb körben ismertebbé válhat, tisztelete fellendülhet, boldoggá avatásának ügye előbbre mozdulhat.
A tanulmánynak Hummel Kornél atya életét és munkásságát kell feldolgoznia, különös tekintettel az alábbi területek valamelyikére:
A pályázó szabadon választhatja meg a hangsúlyokat, de a tanulmánynak történetileg megalapozott, forrásokra épülő és tudományos igényű munkának kell lennie.
Minden pályaműnek tartalmaznia kell:
A beérkezett pályaműveket a szakmai zsűri az alábbi szempontok alapján értékeli:
Egy pályázó legfeljebb két tanulmánnyal nevezhet. A pályamunkák nyelve: magyar.
A zsűri a döntését nem köteles indokolni, a döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.
Kizárólag az info@egyuttlatok.hu e-mail címre történő küldéssel, a tanulmányon és a forrásokon kívül a kért szakmai önéletrajz csatolásával történik.
Kérjük a tárgysorban feltüntetni: Tanulmány Hummel Kornél atyáról.
A pályázó jogosult a pályázatát eredményhirdetés előtt bármikor visszavonni és kérni a Pályázatkiírótól adatainak törlését.
Beküldési határidő: 2027. március 31.
Bírálati szakasz vége: 2027. június 1.
Ünnepélyes eredményhirdetés: 2027. július 12.
I. díj: nettó 300 000 Ft
II. díj: nettó 200 000 Ft
III. díj: nettó 100 000 Ft
A pénzdíjak kifizetésének feltétele a Pályázatkiíróval kötött írásbeli felhasználási szerződés aláírása.
A pályázó tanulmánya beküldésével az alábbiak szerint ad felhasználási jogot:
Általános engedély: A pályázó pályamunkájának beküldésével ingyenes, földrajzi és időbeli korlátozástól mentes felhasználási jogot enged a Pályázatkiírónak a pályázat lebonyolítása és promóciója céljából. A felhasználási jog kiterjed különösen a tanulmány digitális és nem digitális, korlátlan példányszámú többszörözésére, nyilvános előadására és nyilvánossághoz való közvetítésére, forgalomba hozatalra, megjelenítésére, publikálására.
A pályázat kiírójának felhasználási joga mellett a szerző szintén jogosult a saját nevében történő felhasználásra. A szerző saját nevében történő felhasználása nem érinti a Pályázatkiírónak a felhasználási jogát.
Pályázat kiírója jogosult a pályamunka kizárására a versenyből, amennyiben az:
A pályázó pályamunkája beküldésével elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen pályázati kiírás feltételeit, különös tekintettel a Pályázatkiírót illető felhasználási jogokkal kapcsolatos rendelkezésekre.
A pályázó tudomásul veszi a Pályázatkiíró Adatkezelési Tájékoztatóját (GDPR). A személyes adatok kezelése kizárólag a jelen pályázat lebonyolítására és a kapcsolattartásra korlátozódik.
A Pályázatkiíró fenntartja a jogot a pályázati feltételek egyoldalú módosítására, így különösen a pályázat meghosszabbítására, elhalasztására, illetve visszavonására, melyről honlapján és hírlevelében nyújt tájékoztatást.
Pályázatkiíró fenntartja magának a jogot, hogy eredménytelen pályázat esetén a díjkiosztást mellőzze.
A nyertes pályázókat a Pályázatkiíró az általuk megadott e-mail címen keresztül értesíti a díjról, melyben tájékoztatja a díj átvételének módjáról és idejéről, illetve felkéri a díj átvételére vonatkozó szándékának visszaigazolására.
Nyertes pályázó az értesítés elküldésétől számított 10 (tíz) naptári napon belül köteles a Pályázatkiírónak e-mail üzenetben visszaigazolnia a díj átvételére vonatkozó szándékát és közölni a díj átvételéhez szükséges személyes adatait.
A nyertes pályázók az info@egyuttlatok.hu e-mail címre küldött visszajelzéssel a díjukról lemondhatnak.
Ebben az esetben Pályázatkiíró új pályázó díjazásáról dönthet.
Díjazottak az eredményhirdetésen való megjelenésükkel kifejezetten tudomásul veszik és hozzájárulnak ahhoz, hogy ott kép-, video-, és hangfelvétel készüljön róluk és az nyilvánosság előtt megjelenjen.
Személyiségi jogok: A díjazottak hozzájárulnak nevük, róluk készült fotó és rövid életrajzuk közzétételéhez a pályázathoz kapcsolódó kommunikációban.
A Pályázatkiíró nem vállal felelősséget a pályázó által megadott adatok hibájából vagy a díjazott pályázó díjának átvételével összefüggő mulasztásából eredő igényekért.
A Pályázatkiíró kizár minden kártérítési felelősséget a pályázaton való részvétellel összefüggésben keletkezett károkért, továbbá a pályázat vagy annak lebonyolítása esetleges hibáiból eredő költségekért, károkért, kivéve a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősséget.
A Pályázatkiíró nem vállal felelősséget azért, ha a pályázat időtartama alatt a pályázati kiírás a honlapon, illetve a pályázat lebonyolításához kapcsolódó levelezőrendszer technikai okokból időszakosan nem érhető el.
Hozzájárulás visszavonása/adat törlés: Az Érintett a hozzájárulását bármikor visszavonhatja. A hozzájárulás visszavonása azonban nem érinti a visszavonást megelőző adatkezelés jogszerűségét.
Amennyiben a pályázó az eredmény kihirdetését megelőzően adatainak törlését kéri, úgy a pályázó a pályázaton nem vehet részt, illetve a pályázatból kizárásra kerül.
Bieber Mária
Együttlátók Alapítvány elnöke
Budapest, 2026. július 12.