Hogyan támogathat?
Hogyan támogathatja az Együttlátók Alapítvány munkáját?
Kérem, válasszon az alábbi támogatási módok közül, és lehetőségeihez mérten segítse Alapítványunknak az együttlátás jegyében a látássérült emberek társadalmi beilleszkedéséért, valamint az inkluzív szemlélettel megvalósuló közösségépítéséért folyó tevékenykedését.
Fő célunk, hogy programjainkon vak, aliglátó, gyengénlátó és látó személyek egyaránt akadálymentesen részt vehessenek, és kölcsönösen el/befogadva egymást
Pénzadomány
Pénzbeni felajánlásaikkal az Együttlátók Alapítvány folyamatos és rendszeres programokat megvalósító működését,
a klubfoglalkozások színvonalának fenntartását és programkínálatunk bővítését,
szakmai tréningek, tanfolyamok és képzések/továbbképzések szervezését,
Braille-írásos és nagybetűs kiadványok, hiánypótló segédletek létrehozását,
a látássérült és látó gyermekek és felnőttek részére egyaránt igényes kikapcsolódást, szellemi fittséget, testi-lelki egészséget védő programokhoz szükséges akadálymentes segédeszközök és játékeszközök beszerzését,
új, speciális segédeszközök és játékeszközök fejlesztését és megvalósítását,
a professzionális háttérmunkák igényes biztosítását,
a megfelelő közösségi helyszín, valamint az informatikai rendszer korszerűsítését,
nyári és őszi Lélek- és Közösségépítő Táboraink szervezését és lebonyolítását,
valamint az Alapítvány ünnepi (például évadnyitó, karácsonyi, évkezdő, húsvéti és évadzáró) alkalmainak, továbbá világnapokhoz kötődő rendezvényeinek színvonalas megtartását támogathatják.
Magánszemélyek és cégek pénzadományait egyaránt örömmel fogadjuk.
Pénzfelajánlását, kérem, az alábbi számlaszámra utalja:
OTP Bank Nyrt.
11741000-25815942
Közleményben szerepeltesse elérhetőségét, valamint azt, hogy "támogatás".
Tárgyi adomány
Tárgyi adományokat előzetes egyeztetés alapján tudunk fogadni.
Elsősorban az Alapítvány munkájához szükséges, látássérült személyek önálló munkavállalását támogató segédeszközökre (Braille-segédeszközök, informatikai eszközök),
jó állapotú, akadálymentes játékeszközökre,
jótékonysági vásárban értékesítésre felajánlható, minőségi cikkekre (például: bizsuk, kisebb használati/dísztárgyak)
van szükségünk, ezek adományozásával segítheti az Együttlátók Alapítvány tevékenységét, hogy minél több látássérült és látó résztvevőnek biztosíthassunk igényes közösségépítő programokat, testi-lelki és szellemi egészségüket szolgáló, akadálymentes feltöltődési lehetőségeket.
Önkéntesség
Szerezzen személyes tapasztalatokat nálunk azáltal, hogy segítőként/kísérőként eljön segíteni, ugyanakkor részt is vesz klubfoglalkozásainkon vagy csapatépítő és szemléletformáló programjainkon, esetleg nyári/őszi Lélek- és Közösségépítő Táborainkon.
Szolgáltatás felajánlása
Érdeklik Önt a látássérültek részére történő akadálymentes játékkészítés fortélyai, és van lehetősége asztalosként vagy 3D-s nyomtatóval bekapcsolódni a speciális játékeszközök, társasjátékok tervezésébe és kivitelezésébe?
Jól használható angol tudással rendelkezik?
Gyakorlata van a hangvágásban/videóvágásban, esetleg a marketingben, és szívesen bekapcsolódna az Együttlátók Alapítvány munkájába?
Ért valami olyasmihez, ami sokunk érdeklődését felkeltheti, és amit szívesen elmesélne nekünk előadás formájában, vagy egy, illetve akár több alkalmas tanfolyam/képzés keretében megtanítana látássérült és látó Érdeklődőknek?
Örömmel vesszük jelentkezését!
Szolgáltatása felajánlásával is hatékonyan támogathatja az Együttlátók Alapítvány tevékenységét.
Együttlátók Alapítvány
Székhely:
1143 Budapest, Gizella út 59. földszint 2.
Adószám:
19241951-1-42
Bankszámlaszám:
OTP Bank Nyrt.
11741000-25815942
E-mail cím:
info@egyuttlatok.hu
Mobil:
+36-30-512-33-77
Bieber Mária
Együttlátók Alapítvány elnöke