X Bezárás

Olvasási beállítások

Láthatósági beállítások megnyitása

Műtárgyak éjszakája - Látogatás a Vasarely Múzeumban

2025.05.29

Együttlátva Többet Látunk!

"Klassz vagy, Litza!" - Mindent köszönünk!
Műtárgyak éjszakája - Látogatás a Vasarely Múzeumban

A Műtárgyak Éjszakája rendezvény keretében egy igazán különleges és unikumnak tekinthető programra invitáltuk a múzeumbarátokat 2025 májusában. A tárlat címe: "Dekoratív minták – dekoratív épületekhez" volt.
Workshop felnőtteknek, tizenéveseknek és gyerekeknek
A programot Juhász Litza, múzeumpedagógus készítette elő és hirdette meg. A megvalósítást is neki köszönhetjük.

Az előzetes információk szerint megtudhattuk, hogy: "Victor Vasarely egy sajátos vizuális rendszert dolgozott ki és szabadalmaztatott, amelyet Plasztikai ABC néven ismerünk. Ez az alapformák és színek meghatározott kombinációjára épülő rendszer lehetőséget biztosított számára, hogy változatos kompozíciókat hozzon létre, miközben egységes esztétikai elveket követett. A színes város koncepciója jegyében Vasarely ezt a rendszert monumentális köztéri plasztikák, építészeti dekorációs elemek, valamint kisebb méretű, sokszorosított műtárgyak tervezésére is felhasználta."

A meghirdetett program sokat ígérő volt, az Együttlátók Alapítvány 14 fővel vett részt a programon. Az előző években megismerkedtünk Vasarely Plasztikai ABC elnevezésű rendszerének lényegével. Ezt az alapformák és színek meghatározott kombinációjára épülő rendszert Juhász Litza úgy tette számunkra taktilisan is érzékelhetővé és érthetővé, hogy kisebb alaplapokra saját kezű alkotásokat hoztunk létre különféle geometriai formák elrendezésével és felragasztgatásával. Ezek a képecskék mai napig megvannak, jólesik kézbe fogni, visszaemlékezni az előző évek izgalmas, vakok számára is vizuális élményt nyújtó foglalkozásaira.
Ezért különösen is kíváncsiak voltunk Litza új vállalkozására, hogyan fogja közelebb hozni hozzánk Vasarely "színes város" koncepcióját, és hogyan mutatja be nekünk azt a széles körű felhasználási lehetőséget, mely szerint Vasarely ezt a rendszert monumentális köztéri plasztikák, építészeti dekorációs elemek, valamint kisebb méretű, sokszorosított műtárgyak tervezésére is felhasznált.

Ezúttal is feledhetetlen élményekbenn volt részünk. Először asztalokhoz telepedve megismerkedtünk a múzeum K’NEX építőkészletének elemeivel. A készlet műanyagból készült színes formákból és kétféle hosszúságú rudacskákból állt, volt köztük köralak, mintegy virágforma, félkör, körcikk stb. Ezeket az elemeket lehetett ügyesen egymásba építeni. De hogyan?

Mielőtt hozzáfogtunk volna az alkotáshoz, egyszerű építőkockákból készítettünk el egy háromdimenziós modellt, melynek öt db kocka volt az alapja, és piramisszerűen építettük egymásra síkban az asztal lapján, majd pedig felfelé is. Az asztal lapja alá nem tudtuk levinni a negyedik részt, de elképzeltük. Ezt követően vékony kesztyűt húztunk a kezünkre, és megtapinthattuk a múzeum gyűjteményébe nemrég bekerült tapintható modellt. Többünknek a csillagforma jutott eszünkbe róla, vagy virághoz, gömbhöz, naphoz, hópehelyhez is hasonlítottuk. Ez az alkotás gyakorlatilag az előzőekben kockákból kirakott kompozíciónak volt megfeleltethető úgy, hogy négy sarkára volt felállítva. Aha! Ennek felismerésére mindenképpen szükség volt Litza magyarázatára...

Ezt követően a résztvevők a múzeum nagyméretű K’NEX építőkészletének elemeivel saját városi struktúrákat és építészeti formákat alkothattak. Persze, ez az elképzelés nekünk kicsit nagy falat volt! Talán legközelebb sikerül, ha már lesz egy kis tapasztalatunk és gyakorlatunk az elemek egymásba építhetőségéről. Mindenesetre mindenki lelkesen fogott az alkotáshoz. Volt, aki csillagformát, volt, aki napocskát készített. Születtek kockák, mécsestartóra emlékeztető kompozíciók és mindenféle kreatív agyszülemények. Volt, aki megkísérelte Vasarely imént megismert alkotását összerakni a rendelkezésre álló formákból. Sikerrel is járt: létrehozott egy alternatív kereszt alakzatot. Ezáltal Vasarely elképzelése még közelebb került hozzá.

Utólag az Együttlátók Alapítvány résztvevői csak dicséreteket tudtak megfogalmazni a programmal kapcsolatosan.
Például:
"Ötletes volt a program felépítése. Jó volt a kockákkal való játékos építkezés, jól előkészítette az utána következő feladatot."
"Ez egy szuper program volt. Kreatívan töltöttük el az időt. Ha lehetne, szívesen megismételném."
"Érdekes volt, de nehezen találtam fel magamat az építésben. Amikor a program végén megnéztük, megtapintottuk a többiek alkotásait, akkor csodálkoztam rá, hogy mennyiféleképpen lehetett volna még felhasználni ezeket az építőelemeket. Nem baj. Majd jövőre..."
"Litza nagyon jó pedagógiai érzékkel magyarázta el nekünk az építőelemek használatát. Gyerekkoromban sem játszottam ilyen jól és ilyen jót építőjátékkal, mint most felnőttként. Örülök, hogy részt vehettem a múzeumi foglalkozáson."
"Nekem sokat segített, hogy előző években már Litza megismertetett Vasarely rendszerének alapjaival. Így most könnyebb volt mindezt térben is elképzelni. Nagyon hasznos és tanulságos program volt."
"Remek program volt. Tapasztaltam, szerény ötleteim voltak az építőelemek felhasználhatóságára. Jó volna, ha több ilyen program is volna."
"Izgalmas alkotások születtek, és igen nagyszerű volt látni, ahogyan az egyéni elgondolások formát öltöttek. Nekem nagyon tetszett."
"Litza nagyon felkészült volt. Mindent előre a kezünk alá készített. Szemléletesen magyarázott. Valami újat megint tanultunk tőle, amiért hálásak vagyunk neki."
"Érződött a program előkészítésén Litza tapasztaltsága és gyakorlottsága. Már harmadszor vettem részt Litza által vezetett programon, és nagyon-nagyon tetszett. Ha lett volna ott egy vendégkönyv, beírtuk volna, hogy: "Klassz vagy, Litza!"


Az Együttlátók résztvevői visszajelzései alapján:
Bieber Mária

Made by FortuNet
Oldal tetejére