X Bezárás

Olvasási beállítások

Láthatósági beállítások megnyitása

A májusi interaktív hittanóra a Felsővízivárosi Szent Anna-plébániatemplom hittantermében.

2025.05.21

Együttlátva Többet Látunk!

A májusi interaktív hittanóra keretében
rendhagyó időpontban és a szokásostól eltérő helyszínen voltunk!

2025.   május 10. szombat, 8:00--12:00 óra között volt az interaktív hittanóra a Felsővízivárosi Szent Anna-plébániatemplom hittantermében. Horváth Eszter meghívására József atya és az Együttlátók Alapítvány néhány tagja is részt vett a rendhagyó alkalmon.
A program 8 órakor szentmisével kezdődött, amit József atya mutatott be. A szentmisén - ahogy máskor is - látássérült testvérek szolgáltak: Zoltán ministrált, Zita pedig Braille-írásból felolvasta a szentleckét.
Majd szeretetvendégség következett, ahol reggelivel kínálták meg a jelenlévőket, akik szép számban ülték körül az asztalokat. Ezután József atya interaktív hittanórát tartott. A téma egyfelől a két nappal korábban történt pápaválasztás volt, másfelől pünkösd, a Szentlélek ajándékai.
A program 12 órakor közös imádsággal fejeződött be: elénekeltük a "Mennynek királyné asszonya" kezdetű éneket.
"A Regina coeli – Mennyek Királynője
(Nagyszombattól pünkösdvasárnapig az Úrangyala (Angelus) helyett ezt az imát mondjuk a reggeli, déli és esti harangszó alatt.)
 
Mennynek Királyné asszonya,
örülj szép Szűz, alleluja,
Mert kit méhedben hordozni méltó voltál, alleluja.
Amint megmondotta vala,
feltámadott, alleluja.
Imádd Istent, hogy lemossa bűneinket, alleluja.

- Örülj és örvendezz Szűz Mária, alleluja!
Mert valóban feltámadott az Úr, alleluja!
 
Könyörögjünk! Úristen, ki szent Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztus feltámadásával a világot megörvendeztetni méltóztattál, add, kérünk, hogy az ő anyja, Szűz Mária által az örök élet örömeit elnyerhessük. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. – Ámen.
– Dicsőség …"
 
Hálásan köszönjük Horváth Eszter meghívását, Domi atyának a lehetőséget, és bízunk a folytatásban.

Bieber Mária

Made by FortuNet
Oldal tetejére