2024.08.24
Együttlátva Többet Látunk!
Olvassa el a játék leírását, fejtse meg a feladványt, és megoldását küldje el a feladvány kitalálójának a
gergye.imre@t-online.hu
e-mail címére
A feladvány szorosan kapcsolódik a 9-es számhoz, mivel szeptember az év kilencedik hónapja, valamint a 30-as számhoz is, mivel ez az őszkezdő hónap 30 napos.
Azonos keresztnevű költőket keresünk. Kilencet. Korábban széles körben elterjedt utónév tulajdonosait.
A magyar néphagyomány szerint E névadójú hónapban (1), e névadójú párizsi közterületen találkozott az ősz egyik ismert költőnkkel (2).
Az alábbiakban különböző információkat osztunk meg, egyik-másik irodalmárunkra vonatkozik, másokra nem.
a zárójelben megadott szám, számok azt jelölik, hogy itt nevet, neveket várunk, mint megfejtést.
egyesek neve egy-egy jeles településünkhöz köthetők. Úgy, mint A tolnai megyeszékhelyhez (3), némi szójátékkal egy zalai fürdőhelyhez (4), egy püspöki székhelyhez (5), egy Bács megyei határátkelő helyhez (6).
Mások nevei utónevekhez, mint az Ilma, a Dalma, vagy a Tünde (7). Jónás (8), Mátyás(9) Lilla(10), vagy éppen álnévhez, mint rém Elek )11().
Négyen tagjai voltak a Kisfaludy Károly hagyatékának ápolására, az írók, költők támogatására (1836-1952) létrejött Kisfaludy társaságnak (12-15)
Némelyek neve közvetve, vagy közvetlenül köthető a repüléshez. mint házi szárnyas (16), költöző madár (17), vagy mesterséges szerkezet (18).
Az egyébként tanár-költő, a Kincskereső főszerkesztője is volt. Verseiből – a szintén szegedi - Dinnyés József énekes-gitáros, előadó művész állított össze műsort (19).
József Attila-díjasok (20-21)
Kossuth-díjas (22.)
Egyikük 88 éves kortársunk (23)
Másikuk idén lenne 90, de már éppen szeptember 20-án lesz 38 éve, hogy elhunyt.(24)
Ha a költőket betűrendbe soroljuk, az első kettő (25-26)első két betűje összeolvasva egy közeli főváros neve (27)
A betűrendben harmadik szerző (28)legismertebb műve (29)Kerekes Ferenc révén kerül kiadásra 1815-ben éppen ebben a fővárosban, a szerző tudta, és beleegyezése nélkül, aki egyébként a névsorban előtte álló költő köréhez tartozott(30).
Kérjük, küldje el a 9 azonos keresztnevű magyar költő nevét, továbbá a zárójelbe tett számokhoz tartozó megoldásokat is.
Szeptemberi rejtvényjátékunknak az a három személy lesz a nyertese, akik helyes megoldást küldenek be, és akiknek a sorsolás révén a szerencse kedvezni fog.