2023.03.08
Együttlátva Többet Látunk!
Kedves Keresztény Barátunk!
Néhány hete hivatalosan is bejelentették a médiában, hogy Ferenc pápa, elfogadva az állami és egyházi hatóságok meghívását, apostoli látogatást tesz Budapesten 2023 április utolsó hétvégéjén. Ez azt jelenti, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus / nek2021 után ismét a magyar fővárosba érkezik Ferenc pápa. Ez az alkalom a magyar közösségnek szóló lelkipásztori látogatás.
A 2023-as magyarországi pápalátogatás jelmondata: Krisztus a jövőnk.
A pápalátogatás logóján a Lánchíd rajza látható. Ez a magyar főváros jelképeként jelenik meg, mely Ferenc pápa azon gondolatára is utal, hogy a keresztény emberek sajátos feladata hidakká válni a világban. A hidat bal oldalról a vatikáni színek, a sárga és a fehér, jobbról a nemzeti trikolór színei keretezik. Mögötte egy kör jelenik meg, mely egyrészt jelenti az Oltáriszentséget, a "köztünk élő Krisztust", másrészt a földkerekséget is. A glóbuszon látható kereszt jelzi, hogy Krisztus az egész világot megváltotta.
Az apostoli látogatás hivatalos programja igen gazdag. Az Együttlátók Alapítvány az alábbi programon tervezi részvételét szervezett formában:
2023. április 30. vasárnap:
09:30: SZENTMISE a Kossuth Lajos téren - a Szentatya homíliát mond.
Amennyiben szeretne Ön is személyesen részt venni a Ferenc pápa által bemutatandó szentmisén, és szívesen csatlakozik az Együttlátók Alapítvány most szerveződő csoportjához, kérjük az alábbi e-mail címen jelentkezzen:
info@egyuttlatok.hu
A tárgysorba, kérjük, írja be: pápalátogatás.
Az e-mailben, kérjük, a következő adatokat küldje meg a szervezés segítése céljából:
teljes neve,
telefonszáma,
látássérültség mértéke, amennyiben látássérült,
kísérővel érkezik-e vagy egyedül,
fehérbottal vagy vakvezető kutyával közlekedik-e,
vállal-e kísérést, amennyiben gyengénlátó vagy jól látó,
speciális igény/segítségkérés, amennyiben van ilyen,
előreláthatóan a helyszínre jutásban honnantól kér kísérést/segítséget.
Részvételi szándékát, kérjük, mielőbb jelezze részünkre.
A jelentkezők részére a szervezés pontos részleteivel kapcsolatosan értesítést/információkat később küldünk.
Bízunk abban, hogy ez a pápalátogatás megerősít mindnyájunkat, és tudatosíthatjuk, hogy népünk, közösségeink és személyes életünk jövője egyes-egyedül Krisztusban bontakozhat ki.
Hálásak vagyunk már előre Ferenc pápa látogatásáért és azért a rendkívüli lelki ajándékért, mely ebből a találkozásból forrásozik.
Együttlátók Csapata