X Bezárás

Olvasási beállítások

Láthatósági beállítások megnyitása

Együttlátók Alapítvány 2025-ös év júniusának programjai

2025.06.01

Együttlátva Többet Látunk!

Együttlátók Alapítvány 2025-ös év júniusának programjai

(A programok még bővülhetnek!)

Kedves Érdeklődő!

A 2025-ös év az Együttlátók Alapítvány számára több szempontból is kiemelkedő jelentőségű év.
Miért is?

1. "A remény zarándokaiként" léptünk be a szentévbe egyénileg is, közösségi szinten is, és abban bízunk, ennek kegyelmi ajándékai mindannyiunk számára érzékelhető, megtapasztalható módon áthatják majd egész éves tevékenységünket.
És íme: emlékezetünkbe mélyen véssük be 2025 húsvét hétfőjét, az előző napon áldást osztó Ferenc pápa reménységgel teljes halálának napját és a bátorításunkra többször ismételt igehelyet:
„A remény nem csal meg” (Róm 5,5)

2. Január 17-én ünnepélyesen megemlékeztünk Hummel Kornél atya, a vakok vértanú papja, a szeretet áldozata vértanúságának 80. évfordulójáról, valamint az év során további emléksétákat is tervezünk.
Legközelebbi megemlékezésünket a 2025-ös nyári táborban tartjuk, amikoris kirándulást teszünk Balassagyarmatra, Kornél atya első szolgálati helyére.

3. A Braille-írás, valamint a magyarországi vak gyermekek oktatásának 200. éves évfordulóját is szem előtt tartjuk, és több programmal is kapcsolódunk ezen jeles eseményekhez.
A januárban induló, nyolc fordulóból álló rejtvényjátékunkat ajánljuk szíves figyelmébe, valamint Louis Braille-ra emlékező írásunkat is.

Az Együttlátók Alapítvány változatos és színes, lélek- és közösségépítő programokkal várja Önt 2025  júniusában is. Programjainkat az "együttlátás" jegyében tervezzük és szervezzük, ezért látó és látássérült emberek érdeklődésére és részvételére egyaránt számítunk!
Olvassa el programajánlónkat, válasszon a lehetőségek közül, és jöjjön el, tanuljon vagy szórakozzon velünk és érezze jól magát körünkben.
A kiválasztott program dátumát, kérjük,  előre írja be naptárába vagy telefonos emlékeztetőjébe!
Jól látó, illetve látássérült hozzátartozóit, barátait, ismerőseit is invitálhatja programjainkra.
Reméljük, találkozunk Önnel is nemsokára!

Június

1. Program címe: „Zene füleimnek”
avagy: Kántor és orgonista nemzedékek nevelői a 20/21. században
Dr. Kovács Péter kántor úr ismeretterjesztő előadássorozata
Időpont: 2025.   június 12. csütörtök, 17:30--19:30 óra között
Téma: Kővári Péter tihanyi orgonaművész munkássága, valamint a bencés egyházzene

Előadó: Dr. Kovács Péter kántor úr
Szervező: Bieber Mária
Alkalomszám: 54. alkalom
A program hónapról hónapra ismétlődik.
Figyelem! Online is bekapcsolódhat a programba!


2. Program címe: Interaktív hittanóra
Időpont: 2025.   június 13. péntek, 17:00--19:00 óra között
Téma: évadzáró, hálaadó szentmise, agapé

Tartja: Bieber József atya
Szervező: Bieber Mária
Alkalomszám: 99. alkalom
A program hónapról hónapra ismétlődik.


3. Program címe: Együttlátók játékos klubdélutánja
Időpont: 2025.   június 14. szombat, 14:30--17:00 óra között
Téma: Kedvenc játékainkból válogatva, a résztvevők kívánságainak figyelembe vételével

Szervezi és tartja: Bieber Mária
Alkalomszám: 99. alkalom
A program hónapról hónapra ismétlődik.


4. Program címe: Horgolókör - Menő dolog a horgolás!
Időpont: 2025. június 16. hétfő, 15:00—17:00 óra között
Téma: Minden, ami a horgoláshoz kell - lassabban és gyorsabban haladóknak egyaránt

Hogyan horgolunk idén?
Önképző jelleggel.
A résztvevők egymásnak taníthatnak mintákat, és adhatnak ötleteket horgolási tudományuk fejlesztéséhez.
Alkalomszám: 50. alkalom
A program az igényekhez igazodva ősszel folytatódik.


5. Program címe: Olvasásra fel! – Olvasósarok
Időpont: 2025.   június 21. szombat, 14:30--17:00 óra között
Téma: Ki is vagyok én valójában és mit tudok a keresztnevemről?

Van példaképem, aki ugyanerre a névre hallgat?
Mit tudok róla közkinccsé tenni?
Szervezők: Kormos Zita és Gerstenmajer György
Alkalomszám: 40. alkalom
A program hónapról hónapra ismétlődik.
Online részvétel is egyeztethető.


6. Júniusi rejtvényjáték

A júniusi rejtvényjátékunk mihez is kapcsolódhatna, ha nem az aktuális hónaphoz!
Ez a nyár első hónapja, mely számos jeles napot tartogat számunkra, és érdekes,időjósló napjai is vannak. És valami köze a Braille-íráshoz is lehet!

A júniusi rejtvényjáték részleteit már megtalálja honlapunk Hírek menüpontjában, az alábbi linkre kattintva:

 

Bízunk abban, hogy van olyan programunk, mely felkeltette az érdeklődését. Jelentkezzen, és jöjjön el programjainkra.
Írjon nekünk az:
info@egyuttlatok.hu
e-mail címre.

Köszönjük érdeklődését és részvételét.

Együttlátók Csapata

Made by FortuNet
Oldal tetejére