2024.10.29
Együttlátva Többet Látunk!
(A programok még bővülhetnek!)
Az Együttlátók Alapítvány változatos és színes, lélek- és közösségépítő programokkal várja Önt 2024 novemberében is. Programjainkat az "együttlátás" jegyében tervezzük és szervezzük, ezért látó és látássérült emberek érdeklődésére és részvételére egyaránt számítunk!
Olvassa el programajánlónkat, válasszon a lehetőségek közül, és jöjjön el, tanuljon vagy szórakozzon velünk és érezze jól magát körünkben.
A kiválasztott program dátumát, kérjük, előre írja be naptárába vagy telefonos emlékeztetőjébe!
Jól látó, illetve látássérült hozzátartozóit, barátait, ismerőseit is invitálhatja programjainkra.
Reméljük, találkozunk Önnel is nemsokára!
Horkolás helyett horgoljunk!
Horgolókör az "együttlátás" jegyében
(Heti rendszerességgel ismétlődő program)
Örömmel értesítjük, hogy 2024. október 7-től ismét elindult az Együttlátók Alapítvány székhelyén a horgolókör.
A horgolókör minden héten hétfő délután nyitott kapukkal várja a horgolnivágyó, lehetőség szerint valamennyi alapismerettel rendelkező hölgyeket és urakat az "együttlátás" jegyében.
A résztvevőket arra kérjük, hogy a pontos kezdés érdekében érkezzenek meg 16:10 óra körül.
Hogyan horgolunk idén?
Önképző jelleggel!
A résztvevők egymásnak tanítanak mintákat, és adnak ötleteket horgolási tudományuk fejlesztéséhez.
Így októberben megtanultunk egyszerűen varázskört készíteni,telefontokot és papírzsebkendő-tartót,valamint hatágú csillagmintát és szaloncukrot horgolni.
Novemberben is folytatjuk a közös horgolást.
Ha szívesen eljönne közénk hogy közösségben kézimunkázzon, írjon nekünk az
info@eggyuttlatok.hu
e-mailcímre.
Várjuk Önt is.
Kedves játszani szerető Barátunk!
A novemberi rejtvényfeladatot, ahogy szeptemberben és októberben is, Gergye Imre készítette el, akinek ezúton is köszönjük az ötletes feladványt.
Olvassa el a játék leírását, fejtse meg a feladványt, és megoldását küldje el a feladvány kitalálójának e-mail címére
A rejtvényfeladvány részleteit megtalálja honlapunk Hírek menüpontjában, az alábbi linkre kattintva:
Előadó: Dr. Kovács Péter kántor úr
Szervező: Bieber Mária
Alkalomszám: 47. alkalom
Figyelem! Online is bekapcsolódhat a programba!
A felhívás részleteit olvassa el honlapunk Hírek menüpontjában, az alábbi linkre kattintva:
Szervező: Bieber Mária
Tartja: Bieber József atya
Alkalomszám: 93. alkalom
A felhívás részleteit olvassa el honlapunk Hírek menüpontjában, az alábbi linkre kattintva:
Rendezvény szervezője:
Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete.
Társszervező:
Accessible EU
Rendezvény fővédnöke:
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége székháza, konferenciaterem
(1146 Budapest, Hermina út 47.)
Az Együttlátók Alapítvány is részt vesz a konferencián.
Megtalál bennünket a kiállítóteremben, ahol megismerkedhet speciális játékeszközeinkkel, melyekkel látó és nem látó emberek együtt tudnak játszani, továbbá nagybetűs síkírásos és Braille-írásos kiadványainkkal és kézműves termékeinkkel.
Kísérje figyelemmel bemutatkozó előadásunkat is az előadóteremben.
12:10 órától "Lélek- és közösségépítés 2024-ben is az "együttlátás" jegyében" címmel Bieber József atya, az Együttlátók Alapítvány alapítója.
A 15:30 órakor kezdődő nyereménysorsolás sikeres megvalósításához ajándékcsomag felajánlásával járult hozzá az Együttlátók Alapítvány is.
Reméljük, Önnel is találkozunk a LESEK-en.
A felhívás további részleteit megtalálja honlapunk Hírek menüpontjában, az alábbi linkre kattintva:
(Az évszakhoz kötődő kedvenc verseink, novelláink, regényeink, mű részleteink szabadon választva.)
Szervező: Kormos Zita, Gerstenmajer György
Alkalomszám: 33. alkalom
A felhívás részleteit olvassa el honlapunk Hírek menüpontjában, az alábbi linkre kattintva:
Szervező: Bieber Mária
Alkalomszám: 91. alkalom
A felhívás részleteit olvassa el honlapunk Hírek menüpontjában, az alábbi linkre kattintva:
Bízunk abban, hogy van olyan programunk, mely felkeltette az érdeklődését. Jelentkezzen, és jöjjön el programjainkra.
Írjon nekünk az:
info@egyuttlatok.hu
e-mail címen.
Köszönjük érdeklődését és részvételét.
Együttlátók Csapata