X Bezárás

Olvasási beállítások

Láthatósági beállítások megnyitása

Örömmel tájékoztatjuk, hogy 2024-ben is olvasással ünnepeltük meg az Olvasás világnapját

2024.09.30

Együttlátva Többet Látunk!

Kedves Olvasó!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy 2024-ben is olvasással ünnepeltük meg az Olvasás világnapját az Együttlátók Alapítvány székhelyén.

A rendezvényt szeptember 7-én, szombaton délután tartottuk meg. A tisztelt egybegyűlteket Bieber Mária, a kuratórium elnöke köszöntötte. Bevezetőjében az alábbi gondolatokat fogalmazta meg:

 „Az olvasás – ha élvezetet okoz – segít élni. Átélni és túlélni is.”
(Vekerdy Tamás)

 Szeptember 8-a az olvasás világnapja. 1965. november 17-én az UNESCO szeptember 8-át nevezte ki az olvasás nemzetközi napjává. Ennek a napnak a célja az, hogy felhívjuk az írás-olvasás készségének fontosságára az emberek figyelmét, és ez a cél 2024-ben még inkább aktuális, ugyanis az írni és olvasni tudás továbbra is alapvető emberi jog, a tanulás alapköve. Ezt a napot  1966 óta minden évben világszerte ünneplik.

Az Együttlátók Alapítvány alapításától fogva kiemelten fontosnak tekinti a szó szoros értelemben vett olvasás népszerűsítését, azt, hogy egyénileg is, közösségben is olvassunk, mégpedig mindenki úgy, ahogy tud: aki jól lát vagy gyengénlát, síkírásban könyvből, képernyőről, aki nem lát, az Braille-írásos könyvből, pontírással nyomtatott papírlapról vagy akár Braille-kijelző segítségével.

Az olvasás nemcsak a tanuláshoz és sok esetben a precíz és igényes munkavégzéshez szükséges, hanem kellemes időtöltés is: hasznos kikapcsolódás, melynek során fejlődik az olvasó személy szókincse, memóriája, kreativitása. Az olvasás egyszerre hat a képzeletünkre és az érzelmeinkre is, és mindenképpen magával ragadhat, elvarázsolhat.

Kosztolányi Dezső szavait idézve: „A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvassa.” - Ezt megtapasztalhatták mindazok, akik részt vettek a közösségi olvasásban.

A délután során 13 fő osztotta meg velünk kedvenc olvasmánya egy-egy részletét. Az irodalmi szemelvények nagyon változatosak és színesek voltak: elhangzott egy-két vers is, bár zömében prózai művek részleteivel készültek a felolvasók. A téma és a szövegek hangneme az elgondolkodtató, komoly, életbe vágó fontosságú kérdéseket felvető írásoktól egészen a könnyed, tréfás hangvételű, mosolyt fakasztó írásokig terjedt. Egyik-másik könyvrészletnek azért örültünk, mert ismerősek voltak, régi olvasmányélményeinket idézték fel, és a felolvasással egyidejűleg gondolatban magunk is együtt éltünk a szöveggel, vártuk az ismerős mondatok, szófordulatok, gondolatok elhangzását.
az általunk még nem ismert, új irodalmi művek pedig felkeltették sokunk érdeklődését, hogy mielőbb elolvassuk a teljes művet.

A program a közös olvasás után vendégséggel folytatódott. Jólesett a meleg időben a hűsítő fagylalt, mellyel két vendég lepte meg a jelenlévőket. Továbbá szörpöt és különféle édes és sós kekszeket fogyasztottunk.

A Facebook-os közvetítés - sajnos - technikai nehézségek miatt nem sikerült valami fényesen, de a hangfelvétel minősége egészen jó lett.
A hanganyag megvágását önkéntes segítőnknek köszönjük.

A YouTube csatornánkra feltöltött hanganyagot hallgassa meg Ön is az alábbi linkre kattintva, és ezáltal legyen részese az Olvasás világnapi közös olvasásunknak:

Együttlátók Csapata

Made by FortuNet
Oldal tetejére