2024.08.15
Együttlátva többet Látunk!
Nyáron mindenki szabadságon van, nyaralás, kikapcsolódás, baráti találkozások és mindenféle klassz dolog történik az emberekkel. Az Együttlátók Baráti Körének tagjai azonban a nyári szünetben is találtak közös időt arra, hogy együtt kiránduljanak. Miért? Mert fontos számukra az emberi/baráti kapcsolat, és szívesen osztják meg egymással szabadidejük egy részét is.
Ezúttal nyolcfős csapat kelt útra augusztus 4-én, vasárnap reggel a Nyugati Pályaudvarról vonattal Kismarosra.
A településen első útjuk Perneky Sándor magángyüjtő rádiómúzeumába vezetett, melyet a vasútállomásról indulva rövid sétát követően meg is találtak. Ahogy közeledett a társaság, arra lettek figyelmesek, hogy egy hangszóróból kellemes zene hangjai csalogatják őket közelebb-közelebb. Jólesett nekik ez a barátságos fogadtatás.
A látogatók egy három helyiségből álló múzeumi térbe érkeztek, itt kapott helyet a magángyűjtemény. A tárlatvezetés közvetlen, kedélyes beszélgetés formájában valósult meg. Azt is mondhatjuk, akadálymentes program volt, minden tárgyat tapintással is fel lehetett fedezni.
Érdekes volt a rádiózás történetével megismerkedni, hiszen a látássérült embereknek igazán sokat adott a múltban is, de a jelenben is a rádió.
A kiállított készülékek eredeti állapotukban voltak megismerhetőek, ám mindössze 40%-uk volt már csak üzemképes.
Az öreg rádiók között voltak ősrégiek, de a 70-es évekből valók is: különböző típusúak, méretűek, minőségűek. A készülékeket, mint egykor az otthonokban szokás volt, csipketerítőkkel takarták le, és a tetejükön vagy a környezetükben porcelán nippek díszlettek.
A rádiókon kívül orsós és kazettás magnókat, gramofonokat, lemezjátszókat, hangfalakat, fejhallgatókat, erősítőket, mikrofonokat és egyéb kábeleket meg kütyüket is lehetett látni.
Külön említést érdemel egy hatalmas, négyajtós zeneszekrény, mely akár több mázsa is lehet.
ebben a szekrényben található az első televízió készülék, egy rádió, egy lemezjátszó, egy bárszekrény és egy óra is, mely akár ébresztésre is szolgált, vagy visszavarázsolt a jelenlegi időhöz, ha valakik túlságosan jól és hosszan mulattak.
Ezután az izgalmas kiállítás után a társaság tagjai autóbusszal Királyrétre mentek. A gyönyörü természetben sétálgattak, majd egy erdei asztalnál letelepedve elfogyasztották a hátizsákjaikból előkerülő elemózsiát. Az eszegetés után folytatódott a kellemes séta. Az út nem volt megerőltető, végül mintegy 11 kilométert gyalogoltak a résztvevők. A séta felfrissítőleg hatott a kirándulókra.
Mielőtt ismét autóbuszra szállt volna a társaság, ki-ki igénye szerint újabb finomságokat fogyasztott, azután Kismarosra tértek vissza, onnét pedig vonattal Budapestre.
A kirándulás jól sikerült. Köszönjük a szervezést Buda Mária Magdolnának, a baráti kör "Szívének", és minden résztvevőnek segítségnyújtását, együttműködését, egymásra figyelését.
Hálásak vagyunk Nagy Zsuzsinak a fotókért is!