2024.06.04
Együttlátva Többet Látunk!
Május 4-én, szombaton egésznapos kiránduláson vettek részt az Együttlátók Alapítvány baráti köre tagjai és a Hermina Egyesület túraszakosztályának képviselői. A programot Buda Mária Magdolna állította össze és készítette elő.
Megérkezést követően az első programpont a salgótarjáni bányászmúzeum meglátogatása volt, ahol nagyszerű tárlatvezetésben részesültünk. Bejártuk a bánya egy talpalattnyi területét, volt, ahol "alázatosan" meggörnyedve tudtunk csak haladni a járatokban. 30 méter mélyre jutottunk le az itt-ott eléggé csúszós talajon.
Meghallgattuk a bányászok himnuszát, és mi is énekeltünk a bánya mélyén egy bátorító éneket.
Aztán az elszökellő idő miatt programot módosítottunk, és egyenesen Zagyvarónára buszoztunk, ahol József atya plébániája van. Itt finom ebéddel, túrós süteménnyel és kávéval kínálta meg a kirándulókat József atya. Az ízletes krumplis pogácsát Fricska Ricsi készítette saját kezűleg, és szinte mind egy szemig "befalta" a sok jóétvágyú száj.
A helybeliek közül Kati volt József atya segítségére, akinek ezúton is szívből köszönjük figyelmes, segítőkész jelenlétét.
A felújított templomot is megtekintették a vendégek, és amit lehetett, kézzel megtapintottak a látássérült érdeklődők. Nagyon tetszett nekik a szépen, illatos virágokkal díszített templom.
A felújított orgonánn Csányi Marci két gyönyörű Bach-darabbal örvendeztette meg a jelenlévőket.
A bátrabbak a várdomb körül is tettek egy kellemes sétát.
A nap és az idő gyorsan elröppent.
Az Együttlátókat még visszavárja Salgótarján és Zagyvaróna.
"Május 4-én, szombaton korareggel a Keleti Pályaudvarnál találkoztunk, és vonatra szállva utaztunk Salgótarjánba. Csapatunk 13 fős volt. Jókedvűek voltunk, örültünk a találkozásnak és a közös kirándulásnak.
Vidám hangulatunk egész napon át kitartott, egymásnak szükség szerint segítséget nyújtottunk és figyeltünk minden résztvevőre. Amikor megérkeztünk Salgótarjánba, csatlakozott hozzánk az Együttlátók Alapítvány alapítója, József atya és a kuratórium elnöke, Marcsi. Velünk tartott még egy helybeli hölgy is, Kati, aki nagy helyismerettel rendelkezett, és a nap folyamán a különböző helyszínek között kalauzolt minket.
Első utunk a Bányászati Múzeumba vezetett, ahová előzetesen bejelentkeztünk. Itt már vártak bennünket. Először a felszínen található kiállítótermeket jártuk végig, és minden egyes teremben volt olyan kiállítási tárgy, szobor, melyet megérinthettünk. Az egyik teremben Veronika felolvasásában a bányászok védőszentjéhez, Szent Borbálához szóló imádságot is meghallgattuk. Ezután indultunk le a föld alá. Megtudtuk, hogy a földalatti rész az egykori salgótarjáni bánya területén, a Veremoldal keleti részén, egy 1937-ben mélyített, a mai napig épségben megmaradt József lejtős akna vályatrendszerében létesült. Mi 30 méter mélyre jutottunk le a föld alá.
A tárlatvezetőnk nagyon empatikus és szemléletesen magyarázó úr volt, aki nagy szaktudással és türelemmel vezetett végig bennünket a bányafolyosókon. Volt már előismeretünk a bányászéletről, többen is olvastunk ezzel kapcsolatos könyveket, szereztünk innen-onnan ismeretmorzsákat, amiket most további hiteles információkkal bővíthettünk. Bepillantást nyertünk a bányászok életkörülményeibe, a föld mélyén zajló munkafolyamatokba, a mentéssel kapcsolatos teendőkbe. Tárlatvezetőnk hangsúlyozta az összetartás és egymásra utaltság fontosságát, és kiemelte, a bányászok mind tanult emberek voltak, és komoly kulturális élet is zajlott abban az időben.
A múzeumból a napvilágra érve fagylaltozni mentünk. Meglepően hatalmas fagylaltgombócokat kaptunk, szinte egy adag fagyi duplának számított. Kati tudta, hová érdemes mennünk ezért a hűsítő finomságért.
Ezután helyközi autóbusszal Zagyvarónára utaztunk, ahol a plébánián József Atya vendégszeretetét tapasztalhattuk meg. Az ebédet követően megnéztük a falu felújított templomát, ahol kirándulótársunk, Csányi Marci gyönyörű orgonajátékkal ajándékozott meg bennünket.
Néhány gondolat a templomban szerzett élményeinkről:
Ez egy egyhajós templom, a falak mentén szobrok és képek láthatók, több szobor látássérültek számára is elérhető távolságban; valamint gyönyörködhettünk a Templomba járó asszonyok által virágokkal gazdagon díszített belső térrben. Békességet, nyugalmat és csöndes örömöt találtunk itt.
E lelki felüdülés után boldogan indultunk el egy kellemes várdombkerülő sétára, mely a templom közelében volt. A tavaszi természet nagyon tetszetős volt, a levegő friss, csupa illat és madárdal.
Tervezzük, hogy újra visszatérünk erre a tájra, mert vendéglátóink is hívtak, és mi is szeretnénk még jobban megismerni ezt a természeti szépségekben bővelkedő vidéket.
Köszönjük mindenkinek ezt az élményekben gazdag napot, és hogy önzetlen segítségükkel a megvalósuláshoz hozzájárultak."
"Jó hangulatú volt az utazás, a programok; amelyben volt egy kalandos bányalátogatás, "életmentő fagyizás", és lehetőségünk volt József atya "munkahelyének” és otthonának meglátogatására is.
Gyönyörű volt a mátrai táj, csodálatos a környezet és szeretetteljes a fogadtatás, melynek keretén belül finom ebédet kaptunk "József atya konyhájából". És megismerkedhettünk egy kedves hölggyel, Katival, aki József atya segítségére volt.
Sokat nevettünk, jókat beszélgettünk. Egy élményemet szeretném kiemelni: amikor Csányi Marci megszólaltatta a zagyvarónai templom felújított orgonáját, meghatódtam, és hálaimával köszöntem meg, hogy mindezeknek az élményeknek részese lehettem.
Evvel biztosan nem egyedül voltam így ????
A templom képeit és szobrait most is magam előtt látom.
Nagyon szeretnék még visszamenni."
Együttlátók Csapata