2026.03.31
Együttlátva Többet Látunk!
2026. március 16-án, hétfőn az Együttlátók Alapítvány részéről Bieber József atya és Bieber Mária részt vett a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola lelki napján, melyet az első és második osztályos kisdiákok számára szerveztek a hitoktató munkatársak.
A program a Szent Kereszt Plébániatemplomban 8 órakor kezdődő szentmisével indult, melyen jelen voltak az első és második osztályos tanulók tanáraikkal, hitoktatóikkal, mi, mint meghívott vendégek, valamint helybeli hívek. A nap lelki témája a vak Bartimeus története volt, akit Jézus csodálatos módon meggyógyított az evangélium tanúsága szerint. A szentmisét követően az osztályok különböző foglalkozásokon vettek részt, melyek között volt kézműves foglalkozás, padlóképes hittanfoglalkozás, szabad játék stb.
Az Együttlátók Alapítvány részéről érzékenyítő foglalkozást tartottunk, melynek során beszélgettünk a gyerekekkel a látássérültekkel való találkozásukról, a világ érzékszerveink általi megismeréséről, a vak ember számára kiemelkedő jelentőségű érzékelési módokról. A beszélgetést játékos feladatokkal színesítettük, melyek keretében próbára tehették hallásukat és tapintásukat. Volt hangpárosító és tapintással párt kereső játékunk, bűvöskockánk, számos egyéb, tapintáson alapuló játékunk. A Végén a beszélő eszközökről is szót ejtettünk, de a Braille-írás is előkerült. Minden gyermek és tanítója Braille-írásos névcímkét kapott tőlünk ajándékba.
Köszönjük a meghívást, és kívánunk az iskola vezetőségének, tanulóinak és tanárainak, valamint a hitoktató munkatársaknak áldott, boldog húsvétot.