2026.04.01
Együttlátva Többet Látunk!
Tavaszi derűvel és hálás szívvel tájékoztatjuk Önt márciusban megvalósult programjainkról. Amit terveztünk, sikeresen meg is tudtuk valósítani, igaz, volt olyan programunk, melyet betegség miatt némi késedelemmel tartottunk meg. Önkéntes segítőinknek ez alkalommal is sokmindenért vagyunk hálásak.
Meglepetés-programokban, illetve külsős programokban is volt részünk ebben a hónapban.
A programokról időrendi sorrendben számolunk be.
A beszámolókból megismerheti alapítványunk tevékenységét, és bízunk abban, hogy Önnek is kedvet csinálunk ahhoz, hogy a közeljövőben ellátogasson hozzánk és személyesen részt vegyen programjainkon.
Bartos Erika fentebb idézett verssorai jól kifejezik az első tavaszi programunk lényegét, melyre március 2-án, hétfőn került sor az Együttlátók Alapítvány székhelyén, ezen a napon ugyanis meghívásunkat elfogadva kedves vendégek látogattak el hozzánk. Győrből érkeztek a vendégek, a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete hat lelkes, kézműveskedésben jártas tagja. Közös gyöngyfűzős délutánt terveztünk. A vendégek nagyon szép gyöngyös termékekkel készültek, melyeket meg lehetett tekinteni, kézbe fogni, sőt meg is lehetett vásárolni. Meglepetésünkre kiderült, hogy nemcsak a hölgyek, hanem az urak is értenek a gyöngyfűzéshez és bizonyos minták csínja-bínja megtanításához.
A beszámoló folytatását olvassa el, kérjük, honlapunk Beszámolók, érdekességek menüpontjában, az alábbi linkre kattintva:
https://egyuttlatok.hu/beszamolok-erdekessegek/gyongyfuzes-gyorbol-erkezett-vendegeink-segitsegevel
Múzeum + a Szépművészeti Múzeumban
Örömmel számolunk be arról, hogy az Együttlátók Alapítvány múzeumbarát csapata ismét részt vett a Szépművészeti Múzeum Múzeum+ programján, melyet 2026. március 11-én tartottak. Az est programjának címe: "Az öröklét őrei" volt. Ezen belül akadálymentes tárlatot is szerveztek, melynek az "Utazás az Akropoliszra – ókori görög templom és színház kézzelfogható közelségben" címet adták. A látássérültekre specializált tárlatvezetést Mertus Ágnes művészettörténésznek köszönhetjük. A tárlatvezetés kb. másfél órás volt, amit "idegenvezetőnk" remekül felépített és sokmindenre kiterjedő előadás formájában tartott meg az ókori görög istenekről, szokásokról és építményekről, teljesen kielégítve kíváncsiságunkat.
Az akadálymentes tárlaton sok érdekes és számunkra új információt hallhattunk. A szemléletes magyarázatot számos, a kezünkkel is megtapintható holmi tette még érthetőbbé. Ezek a tárgyak az eredeti másolatai voltak. Például megismerkedhettünk a korabeli női viselettel, melyet egyik társnőnk öltött magára, mi pedig megtapinthattuk a ruha anyagát, fazonját, díszítettségét stb. Tanulmányozhattuk a templom és a színház makettjét, valamint drachmát is foghattunk a kezünkbe, továbbá szavazócserepet, bronzszobrocskákat és egyéb szobrokat is.
Kérjük, a beszámoló folytatását olvassa el honlapunk Beszámolók, érdekességek menüpontjában, az alábbi linkre kattintva:
2026. március 16-án, hétfőn az Együttlátók Alapítvány részéről Bieber József atya és Bieber Mária részt vett a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola lelki napján, melyet az első és második osztályos kisdiákok számára szerveztek a hitoktató munkatársak.
A beszámoló folytatását olvassa el, kérjük, honlapunk Beszámolók, érdekességek menüpontjában, az alábbi linkre kattintva:
https://egyuttlatok.hu/beszamolok-erdekessegek/iskolai-erzekenyites-cegleden
2026. március 20-án, pénteken az interaktív hittanóra keretében József atya szentmisét tartott az Együttlátók Alapítvány székhelyén. Ezt követően keresztúti imádságot végeztünk a Hozsanna énekeskönyv szerint. Az imádság Braille-írásos változatát az Együttlátók Alapítvány készítette el. Az imádság egyes állomásainak megjelenítésére József atya által készített, tapintós képeket használtunk. Ezek a kis méretű képek szimbolikus jeleket tartalmaztak, melyek közül némelyek egyértelműen, és nagyon jól felismerhetőek voltak tapintás útján is, mások felismeréséhez segítségre volt szükségünk. Többünket szíven ütött a keresztre feszítés állomásánál a kartonlapra felragasztott hosszú szárú, hegyes végű szög. De A két egymást befogadó szív jelképe is elgondolkodtatott.
A közös imádságot beszélgetéssel zártuk. Mély, meghitt beszélgetés alakult ki a jelenlévők között. Köszönjük az együttlétet, köszönjük, hogy Jézust elkísérhettük keresztútján, és hittel valljuk, Jézus is velünk van örömben és bajban egyaránt.
Sokáig álom volt. Azonban 2026.03.21., szombat délutánján, a tavaszi napforduló napján megvalósult. Szervezőként, lélekben közel egy évig készültem erre a napra. Érdemes volt. Számomra bebizonyosodott, hogy a jó kapcsolatok határok nélkül képesek a lélek és a szeretet gyümölcseinek megérlelésére. Istennel pedig minden lehetséges. Amit átéltem, az maga volt a csoda. A kőbányai Szent György plébánia közösségi termében egy, a lelket és az irodalmat egyesítő rendezvény valósult meg, „Rendhagyó Olvasósarok az Együttlátás jegyében címmel.
Bevallom, hogy már Cseh Zoltán plébános atya és Bieber Mária, az Együttlátók Alapítvány elnöke köszöntő szavaiból éreztem, hogy tökéletes helyen vagyok.
A beszámoló további részleteit olvassa el, kérjük, honlapunk Beszámolók, érdekességek menüpontjában, az alábbi linkre kattintva:
- Mi ez? Egy tánclépéseket ismertető leírás részlete?
- Á, dehogyis! Ez az Együttlátók Alapítvány Kockás Könyvében található egyik játékszabály címe, melyet 2026. március 28-án, szombaton a játékklub résztvevői kipróbálhattak, mivel aznap a dobókockás játékok kerültek terítékre.
A dobókockás játékkönyv egyébként több mint 50 db játékszabályt tartalmaz, és ahogy már többször megtapasztaltuk, közülük a kisebbeknek ajánlott játékok is tudnak kihívást jelenteni a felnőttek számára is. Így az első játékban, amikor iparkodtunk megépíteni az álomházunkat, többen bajban voltunk, mert a dobások egymásutánisága határozta meg, mikor tehetjük le a ház alapjait, mikor húzhatjuk fel a falakat, mikor építhetjük be az ajtót és ablakot, és persze mikorra kerül fel a kémény a tetőre. Szerencsére volt azért olyan játékostársunk, akinek sikerült a házépítést befejeznie, míg másoknál több-kevesebb elmaradás mutatkozott.
A "Chikago" és a "kaszinó" című játékok is izgalmasak voltak, mint ahogy az 50 pont elérését célzó, egyszerűen 50-es névre hallgató játék is. Volt, amikor egy, volt, amikor két kockával dobtunk, legtöbbször egymás után, de az is megtörtént, hogy egymással párhuzamosan mindenki guríthatott a kockájával. Kiegészítésképpen használtunk Braille-Ötös táblát, íróeszközt, zsetonokat és legfőképpen a kezünket.
A jókedv most is velünk volt, sokat nevettünk.
A Kockás Könyv játékszabályai még újabb és újabb kalandokra hívnak minket, merthogy ezek olyan játékszabályok, amik kerekebbé teszik a világunkat!
Aki nem hiszi, járjon utána, azaz vegyen részt az Együttlátók játékklubalkalmain, illetve rendelje meg tőlünk a Kockás Könyvet.
A minden hónap második hétfő délutánján megvalósuló Terefere Okosan Klub tagjai felkészülten és lelkesen érkeztek meg az Együttlátók Alapítvány székhelyére 2026. március 30-án, hétfőn délután.
Az aktuális téma az "Egészségmegőrzés tavasszal – Étrend, mozgás, jó szokások" volt. Számos tudnivaló elhangzott az egészséges ételekről, az "okostányér"-ról, immunerősítő praktikákról. Különösen a személyes példák voltak ránk hatással, pl. amikor valaki elmesélte, hogy vacsorához rendszeresen fogyaszt ő is, családja is zöld leveleket, mint bébispenótot, jégsalátát, rukkolát, vegyes salátakeveréket stb. Másvalaki saját maga süti a kenyeret otthon, amibe olyan egészséges kiegészítőket, pl. magvakat kever bele, melyekről tudja, hogy nemcsak hasznosak és finomak, de szükségesek is az egészsége megőrzése céljából. Szóba került az egészséges alvás, a tavaszi fáradtság és ennek leküzdési praktikái.
A témákhoz mindenki hozzászólt, persze ki bővebben, ki szűkebben, de ez így természetes.
Az idő hiánya miatt a könnyen beilleszthető mozgásformákról alig esett szó, de azért tudatosítottuk: a mozgás elhanyagolhatatlanul fontos a mindennapokban.
Áprilisban is lesz Terefere Klub, Önt is szeretettel hívjuk!
2026 márciusában ismét agyfényesítő rejtvényjátékra invitáltuk a gondolkodást és kreatívkodást kedvelőket. A januárban indult rejtvényfejtés második fordulójának feladványait is sokan megfejtették, köszönjük!
A márciusi feladvány is több részből állt.
Nézzük a feladatokat és a nyertesek név sorát szép sorban.
A részleteket olvassa el, kérjük, honlapunk Beszámolók, érdekességek menüpontjában, az alábbi linkre kattintva:
https://egyuttlatok.hu/beszamolok-erdekessegek/marciusi-rejtvenyjatek-megoldasai-es-nyertesei
Kedves Olvasó!
Tisztelettel tájékoztatjuk, hogy az Együttlátók Alapítvány 2025-ben harmadszor részesülhetett a személyi jövedelemadónak az adózó rendelkezése szerinti 1%-ából.
A továbbiakban arról olvashat, mikor és mire használtuk fel a 2025-ös évben befolyt adó 1%-os bevételünket, valamint egy kedves Támogatónk általi rendszeres pénzbeli adományt.
Ezen információk részleteit honlapunk Beszámolók, érdekességek menüpontjában találja meg, az alábbi linkre kattintva:
Bízunk abban, hogy van olyan programunk, mely felkeltette az érdeklődését.
Programjainkról és a részvétel feltételeiről részletesebb leírást talál honlapunk Programok almenüjében, melyet érdemes legalább az évad elején minden évben elolvasnia.
Jelentkezzen, és jöjjön el kiválasztott programunkra.
Írjon nekünk az:
info@egyuttlatok.hu
e-mail címen.
Köszönjük érdeklődését és részvételét.
Együttlátók Csapata