X Bezárás

Olvasási beállítások

Láthatósági beállítások megnyitása

Beszámoló dióhéjban az Együttlátók Alapítvány 2024 decemberében megvalósult programjairól.

2025.01.03

Beszámoló dióhéjban az Együttlátók Alapítvány 2024 decemberében megvalósult programjairól.

Kedves Olvasó!

Ebben az összefoglaló cikkben az Együttlátók Alapítvány 2024 decemberében megvalósult programjairól olvashat rövid beszámolókat, melyek egyben kedvcsinálók is lehetnek az Ön számára ahhoz, hogy 2025-ben Ön is részt vegyen programjainkon.
Tervezett programjainkat sikeresen megvalósítottuk az Együttlátók Alapítvány székhelyén, továbbá önkéntes segítőink aktivitásának köszönhetően külső helyszínre szervezett programon is részt vehettek az Érdeklődők.

December

1. Menő dolog a horgolás!

Horkolás helyett horgoljunk!
Horgolókör az "együttlátás" jegyében

Decemberben két alkalommal találkoztak a horgolást kedvelők az Együttlátók Alapítvány székhelyén.
A hölgykoszorúban egy férfi kézimunkázó kitartását is dicsérjük, aki kezdő horgolóként a korábban megtanult rövidpálcák horgolását gyakorolta most is. Előzőleg már készített egy telefontokot saját részre, mely elég jól sikerült. Az aktuális kihívás számára az, hogy téglalapot tudjon horgolni úgy, hogy a sorokban megtartsa a szemszámot.
A hölgyek közül mindenki mást csinált. Az ötletes karácsonyfadíszek, gömbformák és szaloncukorformák mellett volt, aki behorgolt egy virágcserepet, és rá elkészített egy mikulásvirágot levelekkel, szirmokkal együtt. A tárgy asztali dísznek készült.

2025-ben is tervezzük a közös horgolás folytatását.
Legközelebbi alkalom: 2025. január 13. hétfő, 16í:00 órától.
Ha szívesen eljönne közénk, hogy egy jó hangulatú és ötletekben gazdag közösségben kézimunkázzon, írjon nekünk az
info@eggyuttlatok.hu
e-mailcímre.
Várjuk Önt is.


2. Mit hozott nekünk a mikulás dec. 6-án?

2024 decemberében éppen mikulás napján volt az Együttlátók Alapítvány székhelyén az audionarrációs filmklub. Azok számára, akik ezen a programon részt vettek, a mikulás egy nagyszerű audionarrációval kísért, vallásos témájú filmélményt hozott, melyről a filmvetítést követően asztal mellé telepedve beszélgettünk. A narancsos, fahéjas teát és a tányérjainkra kerülő finom falatokat a kedves programrésztvevők hozták, melyeket ezúton is köszönünk nekik.
A film címe "Imával nyert csaták" volt, az audionarrációt Fekete Csilla Andrea, profi audionarrátor biztosította.
A 2015-ben készült, 115 perces, színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma mondanivalója mindannyiunkra nagy hatást gyakorolt.
A főszereplők: Tony és Elizabeth középosztálybeli fiatal házaspár, akiknek van egy kedves és szép leányuk. Látszólag boldogan élnek, miközben sok problémával küszködnek. A fordulatot az jelenti a család életében, hogy Elizabeth munkája során találkozik egy idős özvegyasszonnyal, Claraval, aki megtanítja a fiatal nőt imádkozni.
Ez a film egy inspiráló keresztény film a megbocsátásról, a küzdelemről, de legfőképp az ima erejéről. A film üzenete, hogy vegyük komolyan az imádságot, hiszen elengedhetetlenül fontos eszköz, ami segít a mindennapok kisebb-nagyobb csatáit megvívni. Az alkalmi ima nem elég, buzgón kell imádkozni, s ehhez a legjobb helyszínt is meg kell találni.
A film mindenképpen fontos és alapvető igazságokat mond ki.
Bár az internetes hozzászólások a filmről vegyesen nyilatkoznak, például: egyesek szerint ez a film nagyon szép példája a „megtérésnek”, az úgymond „hitben járásnak", amit egy átlagos család mindennapi történetén keresztül ismerünk meg. Akik Isten útját keresik, azok erőt és bátorítást meríthetnek a filmből. Ugyanakkor belátható, hogy akiktől ez a gondolkodásmód távolabb áll, fanatikusnak és csöpögősnek tarthatják a filmet, zavarhatja őket, hogy időnként szappanopera jellegű, másutt prédikációsnak tetszik, szájbarágósan leegyszerűsítettnek.
A kimondott igazságai azonban nehezen vitathatók.
A filmklubban önkéntes fotósunk is annyira belemerült a film nézésébe és az azt követő beszélgetésbe, hogy aktuálisan elmaradtak a fotók, de a film tapasztalatait, tanulságait mindenképpen magunkkal vittük otthonunkba.

Érdemes-e másoknak is megtekinteni ezt a filmet?
Igen, mi csak ajánlani tudjuk, mert:
- a langyos keresztény embereket képes felrázni,
- képes az újra meg újra megtérés útjára irányítani,
- képes az ellaposodott imaélet megújításának vágyát felébreszteni,
- a filmbeli eseményeket saját élettapasztalatainkhoz kapcsolva új nézőpontot adni.

Többen is azt mondtuk a filmvetítés után, hogy még egyszer legalább megnézzük a filmet, és egy-egy gondolatot ki is jegyzetelünk magunk számára belőle.


3. Olvasásra fel! – Olvasósarok - Megérkezett a mikulás is, és bizony nem üres zsákkal

Kormos Zita és Gerstenmajer György önkéntes szervezőink munkájának köszönhetően dec. 7-én, szombaton délután ismét szép számban gyűltünk össze az Együttlátók Alapítvány székhelyén azért, hogy a közös olvasás által örömöt szerezzünk egymásnak, és feltöltődjünk advent első szombatján.
Az általunk felolvasott és a hanganyag formájában elküldött és lejátszott versek, novellák, valamint az irodalmi művek között felcsendülő zeneszámok változatosak és színesek voltak, mindnyájunk érdeklődését folyamatosan fenntartották. A program végi visszajelző körben többen is megfogalmaztuk, hogy ez a közös olvasással eltöltött délután nagyon gazdag volt, és úgy volt kerek egész, ahogyan volt. Nem volt hiányérzetük a résztvevőknek.
Mégis megkíséreltük a lehetetlent: megpróbáltunk a minket leginkább megérintő olvasmányokra és zenés művekre, melyek többségét internetről játszottuk le, reflektálni. Mindnyájan egyetértettünk abban, hogy a zenei bejátszások emelték az ünnepi alkalom fényét, ugyanakkor kimagaslóan sokat jelentett számunkra, hogy két személyesen jelenlévő muzsikus, egy billentyűs ifjú és egy fuvolás hölgy élő muzsikájukkal megörvendeztettek bennünket. A muzsika hangjaival megtelt a szoba és megtelt a szívünk is. Továbbá megtiszteltetésnek tartjuk, hogy egyik irodalombarát társunk, aki ugyan csak hanganyagot tudott küldeni, felolvasásában saját, egy irodalmi pályázaton harmadik helyezést elért alkotását osztotta meg velünk. Miközben a felolvasást hallgattuk, gyakorta bólogattunk egyetértésünk jeléül. Megállapítottuk, hogy méltán ért el helyezést a szóbanforgó írásmű. Meg kell jegyeznünk, hogy decemberben neki köszönhetően napról napra irodalmi és zenei műalkotások öltöztetik lelkünket ünneplőbe, merthogy az Olvasósarok levelezőlistájára naponta beküld egy általa összeállított adventi hangosnaptárat.
Az örkény-novella is, melynek címe "Kórházi mikulás" volt, megérintően szép volt, mint ahogy Fekete István "Roráte" című írása is. De Márai Sándor ünnepről szóló műve és az egyéb, képeslapon is akár elküldhető gondolatok szintén szívet melengetőek voltak. Megszerettük a mikulás kedves puliját, Krampulit, akiről egy mese szólt, és megismerkedtünk a mikulás történetével és az adventi négy gyertyáról szóló írással is. Előkerült a "Hallom már, angyal szárnya lebben" című adventi versnaptár is, melyet az Együttlátók Alapítvány állított össze, és ezúttal két vers hangzott el belőle, melyek mint egy puzzle darabkái, úgy illeszkedtek az ünnepi olvasósarok tematikájába. Hasonlóképpen Dsida Jenő verse is alkalomhoz és ünnephez illő volt, köszönjük. És mert vannak csodák, bizony, a mi közösségünkben is, egy régi-régi kedves programrésztvevőnkről most derült ki, hogy csodálatos hangja van, és gyönyörűségesen tud énekelni. Hálásak vagyunk neki, hogy végre megmutatta közösségünkben ezt az eddig jól titkolt, nagyszerű képességét. Az olvasás lezárásaként az asztalra került az adventi koszorú is, melynek immár két gyertyáját gyújtottuk meg a "Harmatozzatok..." adventi dal közös eléneklése közepette.
A program vendégséggel folytatódott. Jólesően kortyolgattuk a narancsos, fahéjas teát, melyet ajándékba kaptunk, továbbá ínycsiklandóan finomnak találtuk azt a frissen kisütött, kovászos, magvas kenyeret, melyet szintén egyik résztvevőnk hozott. A mandarin és a mikulás bácsi sósperece és csokoládéja is ízlett nekünk.
Köszönjük, hogy 2024 decemberében egy tartalmas, léleképítő évet zárhattunk be.
Jó volt veletek!
Jövőre folytatjuk!

Ajándékképpen pedig fogadjon minden kedves Olvasó néhány szívet melengető idézetet az Olvasósarok programon elhangzottakból:
"Karácsonykor az ember 
mindig hisz egy kissé a csodában,
nemcsak te és én,
hanem az egész világ,
az emberiség, amint mondják,
hiszen ezért van az ünnep,
mert nem lehet a csoda nélkül élni."
(Márai Sándor)

"Szeretetben csak élni lehet"
(Márai Sándor)

"Meg fogom ünnepelni a karácsonyt szívemben, 
és iparkodom egész esztendőben ünnepelni.
Élni akarok a Múltban, a Jelenben, és a Jövőben.
Versengjen bennem ennek a háromnak a szelleme."
(Charles Dickens)


4. Decemberi kirándulás advent jegyében

Buda Mária Magdolna önkéntes segítőnk jóvoltából az Együttlátók Baráti Köre december 8-án, vasárnap évzáró kirándulást szervezett. 11:45 órakor volt a találkozó az 1-es villamos Szentlélek téri megállójában. Innen a csapat elsétált az óbudai adventi vásárba. Kíváncsiak voltunk, 2024-ben milyen árukínálattal és egyéb csecsebecsékkel várják a vásárlókat. Sok árus pultjánál megálltunk, nézelődtünk, kézbe fogtuk a különböző árucikkeket: fából készült dísztárgyakat, fenyődíszeket, gyöngyből fűzött ékszereket, meleg ruhanemüt, és akármerre jártunk-keltünk, ínycsiklandó ételillatok kísértek minket.
Magdika adventi angyalunk is volt, mindenkit megvendégelt egy bögre forralt borra. Volt, aki epres ízesítésűt választott, volt, aki fahéjasat, mások gyömbéres ízesítésűt. Mindegyik nagyon finom volt, és jól átmelegített minket a decemberi hidegben.
És bizony, nem csupán a forró ital melengette meg a szívünket, hanem egy közösen elmondott imádság is. Miközben körbeálltunk egy kerek asztalkát, kiderült ugyanis, hogy ketten közülünk előző nap Komáromban jártak, és ott Ibolyától, egy kedves lángossütőtől kaptak egy bensőségesen szép imaszöveget, ami itt és most mindnyájunknak megtetszett, és együtt el is imádkoztuk.
Aztán megcsodáltuk az óriási karácsonyfát és rajta a hatalmas gömb alakú és hópehelyforma díszeket stb.
Elbámészkodtunk többek között egy bögréket, üvegeket gravírozó pultnál is, és a frissen sült kürtöskalács megkóstolását sem hagyhattuk ki.
Sétánk során megálltunk a négy esernyős szoboralak mellett is, és figyelmesen "kézügyre" vettük mindegyiket. Tetszettek nekünk az embernagyságnál kicsit magasabb, de azért éppen jól elérhető és megtapogatható műalkotások.

Ezt követően a Vasarely Múzeumba mentünk, ahol vezetett épületbejáráson vettünk részt. A művészettörténész úr, aki a sétát vezette, alaposan felkészült, és sok érdekes részletet is elmesélt a múzeum épületéről.
Köszönjük Magdika szervező munkáját, mellyel 2024-ben ezúttal is örömöt és felejthetetlen közösségi élményt szerzett a résztvevőknek.
Bízunk abban, hogy 2025-ben is lesznek kirándulások, múzeumlátogatások és egyéb szabadtéri, vezetett séták.
Hálásak vagyunk Magdikának és minden kedves résztvevőnek.


5. „Zene füleimnek - Az Ön fülének is!”
avagy: Kántor és orgonista nemzedékek nevelői a 20/21. században
Dr. Kovács Péter kántor úr ismeretterjesztő előadássorozata

December 12-én, csütörtökön este Dr. Kovács Péter kántor úr előadásából megismerhettük Kapitány Dénes orgonaművész munkásságát, valamint a zirci egyházzene sajátosságait. Kántor úr felkészültsége és előadói stílusa ismét magával ragadta hallgatóit.
Megtudtuk többek között, hogy Kapitány Dénes, a zirci Ciszterci Apátság orgonistája és az apátsági koncertsorozat szervezője orgonaművész-tanári diplomáját 1999-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában, zongoratanár-kamaraművész végzettségét pedig a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében szerezte.
Elhivatott zeneiskolai pedagógusként is tevékenykedik, munkájának gyümölcsei tanítványai eredményeiben is megnyilvánulnak.
Tanári munkásságát számos különdíjjal jutalmazták, sőt két ízben tanítványai versenyfelkészítésében nyújtott kimagaslóan eredményes munkájáért a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elismerő oklevelét vehette át. Nemcsak az
általános zenei (hangszeres) nevelést és ízlésformálást tekinti hivatásának, hanem tehetséges tanítványait igyekszik a zenei pályának megnyerni, célja a jövő művészeinek és tanárainak kinevelése. Elismert művészként rendszeresen ad koncerteket.
Az adventi alkalmat az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtásával és adventi énekekkel zártuk, melyeket kántor úr vezetésével énekelhettünk.
Köszönjük az együttlétet, a lélekemelő előadást.


6. Terefere-Vacsora Otthonosan advent és karácsony jegyében

December 13-án, pénteken József atya konyhájából ínycsiklandó ételsor került a jelenlévők elé a szépen megterített asztalra.
Az előzetes menükínálat első olvasásra bizonyos szempontból egyszerű, közönséges ételeket sorakoztatott fel, ugyanakkor az igényesen elkészített ételek megízlelése igazi gasztronómiai élményt jelentett.
Az alapanyagok minőségéről, az elkészített elő- és főételekről, a desszertről, a tálalásról és terítésről, az ízek harmóniájáról, az egész menüsor összhatásáról csak felsőfokon lehet nyilatkozni.
 A csalódás szinte kizárt, a kellemes meglepetés viszont garantált.
2025 tavaszán is lesz Terefere-Vacsora Otthonosan, amire már jó előre készülhetünk nemcsak lélekben, hanem szánkban, nyelvünk hegyén őrizve az előző vacsora kedves zamatát.
 

7. Együttlátók Játékklubja, játékos klubdélután karácsony jegyében

December 14-én, szombaton délután a narancsos, fahéjas tea és pár falat aprósütemény elfogyasztása után játékra hangolódva telepedtünk az asztalokhoz.
A játék szervezője többféle játékötlettel is készült, melyet a résztvevők saját javaslatokkal egészítettek ki. Végül a közös döntés nyomán három játékkal játszottunk, és a délután a játékba feledkezés okán szinte elröppent.
Először bombás szójátékoztunk. A játékot többen nem vagy nem így ismerték. Az egyszerű játékszabályt gyorsan felfogtuk, és több körön át gyűjtögettünk különféle betűkapcsolatok felhasználásával szavakat.
Aztán a nagy kedvencünk, Louis Braille nyomán a zsetonos, dobókockás játékkal próbálgattuk a szerencsénket. Akár szerencsénk volt, akár nem, a nevetés ragályosnak bizonyult, és mindnyájan nagyokat hahotáztunk játék közben.
Az alkalmat a Solo kártyajátékkal folytattuk. Szeretjük ezt az akadálymentes kártyajátékot, a fordulatosságát, izgalmasságát, tempóját, a "minden pillanatban történik valami izgalmas" jellegét.
Játszani jó, együtt játszani még jobb!
2025-ben is várjuk a játékos kedvű résztvevőket, hogy a közös játékélmény fiatalon tartsa a lelkünket.


Bízunk abban, hogy van olyan programunk, mely felkeltette az érdeklődését. Jelentkezzen, és jöjjön el programjainkra.
Írjon nekünk az:
info@egyuttlatok.hu
e-mail címre.

Köszönjük érdeklődését és részvételét.

Együttlátók Csapata

Made by FortuNet
Oldal tetejére