X Bezárás

Olvasási beállítások

Láthatósági beállítások megnyitása

2025 januárjában elindítottuk nyolcfordulós rejtvényjátékunkat, melynek márciusi feladványa az előzőekhez hasonlóan szintén három részből állt.

2025.04.01

Együttlátva Többet Látunk!

Kedves rejtvényfejtést kedvelő Barátunk!

2025 januárjában elindítottuk nyolcfordulós rejtvényjátékunkat, melynek márciusi feladványa az előzőekhez hasonlóan szintén három részből állt.

Ugye, már a bőrünkön is érezzük: március a tavasz első hónapja.
Az Együttlátók Alapítvány aktuális rejtvényjátéka ehhez, a sokunk által várva várt évszakhoz, valamint a Braille-írás 200. éves évfordulójához is kapcsolódott.
A rejtvényfeladványt Gergye Imre készítette el számunkra, amit ezúton is szívből köszönünk.

Nézzük először a helyes megoldásokat!

1. rész

Mennyire ismered a tavasz hírnökeit? – Kvíz
A tavasz kezdetének legkedvesebb jelei az első virágok megjelenése.
Az alábbiakban az évszak  korai virágait ismerhettük meg. A játék kérdéseire adott helyes válasz kiválasztását segítették a kiegészítő kérdések. Az ezekre adott helyes választ ugyanis ezek rejtik, netán áttételesen utalnak rá.

1. Melyik arborétumunk híres a minden tavasszal megrendezett hóvirág fesztiváljáról?

- vácrátóti
- jeli
- alcsúti
- szarvasi

Segít, ha tudjátok:
mi a Groovehouse  zenekar hölgy énekese, Kis Judit ismert beceneve.

Válasz:
Csuti

Helyes választás:
- alcsúti

2. Melyik virágzik először az évben?

- Téltemető
- Magyar kikerics
- Hóvirág
- Tavaszi tőzike

Segít a következő hasonlat:
olyan, mint egy olvasólámpa a gyerekszobában.

Válasz:
hóvirág

Helyes választás:
- Hóvirág

3. Melyik növény virága nem sárga színű?

- Téltemető
- Tavaszi hérics
- Galambvirág

Segít, ha tudjátok:
mi a béke madara.

Válasz:
galamb (fehér)

Helyes választás:
- Galambvirág

4. Mennyi a hóvirág természetvédelmi értéke Magyarországon?

- 10000 Ft
- 5000 Ft
- 2000 Ft

Segít, ha tudjátok:
melyik hanglemez album volt az első kinyitható borítójú Magyarországon, ami egyébként 1969-ben jelent meg.

Válasz:
Omega: Tízezer lépés

Helyes választás:
- 10000 Ft

5. Hol fordul elő egyedül a magyar kikerics?

- Mecsekben
- Szársomlyón
- Balaton felvidéken

Segít, ha tudjátok:
hogy hívják  a hegyet Alsóörs felett, melyen egy kilátó áll.

Válasz:
Somlyó-hegy

Helyes választás:
- Szársomlyón

6. Melyik növényről híres a Csáfordjánosfa melletti erdő?

- Csillagvirág
- Fürtös gyöngyike
- Tavaszi tőzike
- Télizöld meténg

Segít, ha tudjátok:
milyen állatot ápol a falu szélén lakó idős néni Fazekas Anna írásában

Válasz:
őzike (Öreg néne őzikéje)

Helyes választás:
- Tavaszi tőzike

7. Bíborlila virágú, selymes szőrrel fedett növény.

- Pirosló hunyor
- Fekete kökörcsin
- Orvosi tüdőfű
- Kardos madársisak

Segít az, ha tudjátok:
mi az nekünk, ami a halnak a kopoltyú.

Válasz:
tüdő

Helyes választás:
- Orvosi tüdőfű

8. Hol található a téltemető legnagyobb állománya?

- Aszófő község közelében
- Mátrában
- Gemencen

Segít, ha tudjátok:
mi  az író „fegyvere”.

Válasz:
a szó

Helyes választás:
- Aszófő község közelében

9. Melyik növény természetvédelmi értéke 250000 Ft?

- Légybangóé
- Odvas keltikéé
- Nemes májvirágé
- Kakasmandikóé

Segít, ha tudjátok:
mi a címe az első magyar Oscar-díjas, Rofusz Ferenc animációs rövidfilmjének(1980. ).

Válasz:
A légy

Helyes választás:
- Légybangóé

10. Hüvelykes földfüstjének, tavaszi gerezdeskének vagy kakaslábnak is nevezik.
Melyik növényről van szó?

- Mocsári kockásliliom
- Szúrós csodabogyó
- Kereklevelű kapotnyak
- Odvas keltike 

Segít, ha tudjátok:
milyen a káposzta a népdalban.

Válasz:
Kerek a káposzta, csipkés a levele…

Helyes választás:
- Kereklevelű kapotnyak

11. Milyen színűek nem lehetnek a nemes májvirág szirmai?

- Kék
- Lila
- sárga
- Rózsaszín

Segít az alábbi idézetben szereplő virág színe:
"rózsa van az egész Hortobágyon, az is a csárdabérlő kertjében." (Jókai Mór)

Helyes választás:
- sárga

A helyes megoldások ezúttal összesen 11 pontot értek: mindegyik egyet-egyet.

A beérkező megoldások és észrevételek figyelembe vételével belátjuk, a feladvány nem minden kérdése volt teljesen egyértelmű, továbbá a 10.000 számot helyesebb lett volna betűvel kiírnunk. Köszönjük szépen a rejtvényfejtők értékes megjegyzéseit, építő kritikáit.
A továbbiakban igyekszünk még precízebben megadni a rejtvényjátékok kérdéseit.

2. rész:

Akik megoldották az első rész feladványát, volt 11 szavuk.
Kértük, hogy minden szónak vegyék az első betűjét. (A kétjegyű mássalhangzó egynek számított).
A rendelkezésre álló 11 betűből kellett a lehető leghosszabb, értelmes, magyar szót megalkotni.
Helyes megoldás esetén betűnként egy-egy pontot ért ez a megfejtés.
Természetes, ogy hosszabb szó többet ért, mint a rövidebb.

Rendelkezésre álló betűk:
a h g t sz t o a l k s

A leghosszabb szavak, melyek megoldásképpen beérkeztek:

szaglottak - 9 betű
halogatsz - 8 betű
hasogatsz - 8 betű
szagoltat - 8 betű
szagolhat - 8 betű

3. rész - Bónuszfeladvány

A leghosszabb szó kulcsírásos változatát kértük. Köszönjük, ez a feladat senkinek sem okozott kihívást. Ezért a megoldásért betűnként dupla pontszám járt.

Gratulálunk annak a kilenc játékosnak, akik helyes megoldást küldtek be. Örülünk a megoldásaiknak, különösen a megtalált betűkből alkotott kreatív szavaknak.

Nyertesek

Legtöbb pontot Pestalits Péter ért el, összpontszáma 38 pont. Ezzel ő lett az első helyezett.

Az azonos pontszámot, azaz 35  pontszámot elérők közül a sorsolás a következő két személynek kedvezett:

Nagy Alexandra és
Kovács Lívia.

A nyertesekkel már felvettük a kapcsolatot, jutalmukat hamarosan kézhez kapják.

Figyelem!
Indul az új játék, áprilisban is törhetik a fejüket az Együttlátókkal!
A részletek honlapunk Hírek menüpontjában találhatók.

Együttlátók Csapata

Made by FortuNet
Oldal tetejére